Tokaj – Hegyalja

Tokaj – Hegyalja

Magyarország legismertebb kistájegysége. Teljesebb nevén Tokaj-Hegyalja, mely szõlõ és borkultúrájáról vált világhírûvé. A történelmi borvidék kiterjedése az abaújszántói sátorhegyektõl a sátoraljaújhelyi sátorhegységig tart, ahogyan a régi latin mondás tartja:

“Incipit in Sátor, definit in Sátor”.

Területét az évszázadok során – elsõsorban az itt termelt borok minõségét védve – többször körülhatárolták:
10, 21, de legfeljebb 32 települést érdemesítettek arra, hogy a hegyaljai borvidékhez tartozónak vallhassa magát. Szõlõjérõl, boráról, természeti szépségeirõl már a magyarok elsõ történetírója,
Anonymus is megemlékezik a Gesta Hungarorumban. Egyes források szerint õ maga is errõl a vidékrõl származhatott,
itt minden patakot, hegyet, dûlõt ismer, s meg tud nevezni.

Tokaj-Hegyalja a XVI. század közepétõl vette át a török által elfoglalt szerémségi borvidék szerepét.
A XVII-XVIII. sz-ban élte virágkorát, gazdag mezõvárosok sora alakult ki területén: Szerencs, Tállya, Mád, Tarcal, Tokaj, Abaújszántó, Erdõbénye, Tolcsva, Bodrogkeresztúr, Sárospatak, Sátoraljaújhely.Magyar alapnépességét a középkorban betelepített vallonok és olaszok színezték: feltételezhetõen az õ emléküket õrzik Olaszliszka, Bodrogolaszi, Tállya helységnevei. A XVII. sz-tól a különbözõ népek valóságos gyûjtõhelyének számított: a magyarok mellett megtalálhatjuk itt a ruszin, szlovák, lengyel szõlõmunkások utódait, a sváb telepítésû falvakat, a rác, görög, zsidó kereskedõk írásos dokumentumait és tárgyi emlékeit. Kultúrájuk nyomai fellelhetõk a görögkeleti templomokban, a lakó- és gazdasági épületekben, a zsidó temetõkben, a népélet szokásvilágában, az itt-ott még élõ nemzetiségi nyelvhasználatban. Tokaj-Hegyalja gazdag kultúrális és történelmi örökséggel rendelkezik. E vidék a bölcsõje a magyar reformációnak, a protestáns iskolakultúrának, a magyar nyelvû irodalomnak.

Az erdélyi fejedelemség függetlenségi harcai és kuruc szabadságmozgalmak (Bocskai, Thököly, a Rákócziak) gyakran érintették a Hegyalját, nemegyszer kiindulópontjai voltak, gazdasági hátteréül szolgáltak, résztvevõi is innen kerültek ki. E tájon született II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcban jelentõs szerepet játszottak a hegyaljai mezõvárosok önkéntesei.

Tokaji hegyközségek

Török Béla, Török Pincészet, Török Pincészet Mád, Török Pince, Török Pince Mád, borász, Tokaj-Hegyalja, Török Béla borász, Mádi kör, Mád, Mádi Hárslevelű, borkóstoló, borvacsora

Klíma

Kontinentális jellegű, gyakori a száraz, meleg későőszi időjárás, ami lehetõvé teszi az aszúszemek képződését.

Talaj

A fõként riolit, andezit és ezek tufáiból létrejött vulkáni takarón barna erdõtalajok alakultak ki. A borvidék talajának döntõ része erõsen kötött agyag, sok helyen köves, nehezen mûvelhetõ nyirok. A tokaji Kopasz-hegy nyúlványain lösz talaj található.

Történelem

A történelem elõtti idõktõl fogva lakott terület volt. A honfoglaló magyarok is szívesen táboroztak itt. Ezt mutatja az a tény is, hogy a Bodrogtól nyugatra lényegesen kevesebb honfoglaláskori sírt tártak fel. Akkoriban már szõlõterületeket találtak elõdeink, és értéküket is ismerték. Ezt támasztja alá Turzul (Tarcal) vezér esete is:

“Ekkor Ond, Ketel, meg Tarcal, miután az erdőn áthaladtak, a Bodrog folyó mellett lovagoltak, majd mintha pályadíjért futottak volna, sebes vágtában nyargaltak fel egy jó magas hegynek a csúcsára. A másik kettőt maga mögött hagyva, Tarcal, a serény vitéz ért fel elsőnek a hegyoromra. Ezért a hegyet attól a naptól kezdve mostanáig Tarcal hegyének nevezték (ez a mai Tokajihegy).”

Azon a helyen pedig, ahol a Bodrog a Tiszába ömlik földvárat emeltek, aminek a neve Hímesudvar volt. Ma ezt a települést Tokajnak ismerjük. A Tokaj név valószínűleg ótörök eredetű, “folyómenti erdő” a jelentése.

Tokaj-hegyaljai szőlők első hiteles említése 1251-bõl származik, a Turóczi prépostság alapíólevelében. Az Árpád-házi királyok nagy szőlőművelési kultúrával rendelkezõ szőlőműveseket telepítettek a királyság területére. Ekkor Tokaj-hegyalja még nem tûnt ki a többi borvidékünk közül.

A tatárjárás teljesen megsemmisítette a meglévő ültetvényeket. Az újratelepítésre IV. Béla király olasz és vallon telepeseket hozatott az országba, így Hegyaljára is. Errõl több községnév is tanúskodik pl.: Olaszliszka, Bodrogolaszi. Feltehetõleg ekkor került a borvidékre a Furmint, Bakator, Gohér szõlõfajta is.

A tokaji borról az 1400-as évekig nem találtak különösebben kiemelkedõ említést. A legnevesebb borvidékünk a Szerémségi borvidék volt akkoriban, amíg a törökök el nem foglalták. Valószínûleg délrõl (Görögországból) terjedõ mazsolabor technológia a Szerémségen keresztül jutott el ekkorra Tokaj-hegyaljára.

Legenda szerint 1631 húsvétján ajánlotta fel az elsõ aszút Sepsi Lackó Máté pap Lórántfy Zsuzsának Sátoraljaújhelyben. A szõlõ az Orémusz dûlõbõl származott. Ez az esemény újabb kutatások szerint 10-20 évvel korábban történt, de fontosabb, hogy valószínûleg sokkal hamarabb készítettek már aszúbort Hegyalján. Ezt támasztja alá, hogy már az 1590-es években használták az “aszú szõlõ” kifejezést (Szikszai Fabricius Balázs latin – magyar szótárában), és készítettek egy bizonyos “fõbort”, amit talán az aszúborral is lehet azonosítani.

Az aszúképzõdés fontos elõfeltétele a késõi szüret. 1700-as évekig Gál (október 10.) hetében kezdték a szüretet majd több változtatáson keresztül Simon-Júda (október 28.) napjára tették. Errõl régi szólások is tanúskodnak:

“Akár haszon, akár kár, Simon-Júda a határ.”

“Rég felírta Noé a Tokajhegy ormára, Hegyaljai kapás, várj Simon-Júdásra !”

Az 1600-as években egyre több törvényi szabályozás lépett életbe, sõt 1655-ben az országgyûlés is foglalkozott az aszúborral. Ez is mutatja az aszúbor elõállításának gazdasági súlyát.

Az aszúkészítés XVIII. század végén és a XIX. század elején érte el a csúcspontját. Szakírók százai foglalkoztak az aszúval, kémiai és egészségügyi vonatkozásban is. Sokáig aranyat véltek benne felfedezni. Akkoriban szinte valamennyi jelesebb borvidékünkön megpróbálkoztak aszú készítésével, de ezeket a tokaji kiszorította a piacról. A legjelentõsebb versenytársak a Ruszti, Ménesi volak.

A legfontosabb vásárlók a lengyelek és az oroszok voltak. Péter cár és Katalin cárnõ olyan fontosnak találta az aszú ellátásuk biztosítását, hogy Tokajban egy különítményt állomásoztattak, ami a felvásárlásra és szállítmány biztonságára is felügyelt.

Mária Terézia rendeletei az aszú forgalmazását jelentõsen visszavetették.

A filoxéravész szinte teljesen kipusztította a hegyaljai szõlõket. Az újratelepítés jelentõs fajtaszám csökkenést is eredményezett.

A XX. század közepéig Tokaj-hegyalján sok kóser bort is készítettek a zsidó ünnepi asztalokra – egy-két pincészet a mai napig termel az izraeli piacra.

A nagy külföldi tulajdonban lévő borászatok mellett számos új pince jelent meg a borvidéken, akik szakítva a szocializmus alatti borkészítés hagyományaival a mennyiség helyett az egyediségre és a különleges minőségre koncentrálnak: alacsony tőketerheléssel, jól iható dűlőszelektált fajtaborok és házasítások készítését tűzték ki célul. Abból a célból, hogy mindez a fogyasztók és a piac számára is értelmezhető legyen, 2012-ben Alkonyi László szakíró kísérletet tett arra, hogy rekonstruálja Bél Mátyás tokaji dűlőklasszifikációs rendszerét, mely az 1700-as évek elején a világon először helyezte első-, másod- és harmadosztályba egy borvidék dűlőit.

Ajánlott fajták

Furmint, Hárslevelű, Sárga muskotály, Zéta (Orémus).

Ültetvényes fajták

Bianca, Bouvier, Chardonnay, Cserszegi fűszeres, Ezerfürtű, Királyleányka, Leányka, Mézes, Olaszrizling, Ottonel muskotály, Rajnai rizling, Rizlingszilváni, Sauvignon, Szürkebarát, Zala gyöngye, Zefír, Zengõ, Zenit, Tarcal 1., Tarcal 10., Mátrai muskotály, Kövérszõlõ, Gohér.

Területe: 5 246 ha

Forrás:
www.mkk.szie.hu
www.bor.info.hu